A soron következő interjú alanyunk a Fairplay azaz Betkó Orosházáról és Winsz Szegedről!
OLH : Sziasztok! Mióta foglalkoztok a reppel, mióta veszitek komolyabban, mióta megy a közös munka?
Winsz: Sziasztok! Én általános iskola vége felé kezdtem el megismerkedni a műfajjal kazettákon és cd-ken keresztül,
eleinte inkább csak külföldi hiphop-ot hallgatva.
Miután lett netünk jöttek sorba magyar előadók, csapatok is.
2008 nyarától kezdődően kezdtem el jómagam is foglalkozni a reppel, készült pár demo jellegű felvétel, lemezek is,
de ezek még igen gyenge próbálkozások voltak, persze akkoriban nekem elég jónak tűntek. :D 2010 az a dátum amióta komolyabban foglalkozom mind a reppel, mind a zeneírással is. Mint FairPlay 2011 tavasz-nyár óta tevékenykedünk.
Betkó: 2004-óta hallgatok reppet. Túlnyomórészt magyar vonalat. Írogatni már 2004-től írok, ám komolyabban csak 2010-ben feküdtem rá a reppre.
OLH : A Hidegzuhany EP óta rengeteg zene látott napvilágot mint Fairplay ruhában, mint szóló cuccként.
Melyiket tartjátok előtérben, hogy dől el egy zenéről, hogy ez most szóló cucc lesz, vagy Fairplay?
Betkó: Mindkettő fontos. Teljesen más a szóló és a csapatmunka, mindkettőnek megvan a maga szépsége. Bencével könnyen tudok dolgozni, a Hidegzuhany lemez munkálatai is nagyon simán zajlottak. Szólóként kezdtük a reppet, így a szólózás mindkettőnknek fontos, és most a FairPlay lemez után eme vágyainkat fogjuk kiélni mindenképpen. Winsz sokkal aktívabb, így most inkább több Winsz szóló fog kijönni, mint FairPlay zene, vagy Betkó szóló.
Winsz: Egyaránt fontos számomra a csapatmunka Betkóval, illetve a saját szóló pályám is. Valahol hasonló ugyanakkor mégis különböző személyiségek vagyunk. Ha felfogásba, véleménybe valami nagyonis egyezik és úgy gondoljuk, hogy ez megérne egy FairPlay zenét akkor abból az lesz, de ha van egy saját elképzelésünk, önálló gondolatunk/témánk akkor abból szóló track lesz, és a zenei alap stílusát is a magunk szájízére alakítjuk.
OLH : Aminek jönnie kell c. zenétek kicsit odamondós lett, főleg a Szegedi Mc-k felé,
kifejtenétek hogy mi ennek az oka?
Betkó: Szegeden megállt az élet. Pár fiatal csinálja aktívan, a többiek még mindig az 5-6 éves lemezüket tudják csak felmutatni, vagy még azt sem. 2012 van, az internet világában napra késznek kell lenni. Személy szerint senkivel nincs bajom, mindenki csinálja csak, ahogy gondolja. Nekem ez a "pangás" szúrt szemet. A szöveg általánosan jellemzi a helyzetet, így kinek nem inge... :)
Winsz: Ez a zene egy vélemény, kritika, nem beef, plusz akinek nem inge úgyse veszi magára, bár ennek is már több, mint fél éve. Inkább nekem fájó pont ez mivel jómagam szegedi születésű vagyok így ideköt minden. Nem akarok nagyon részletekbe belemenni, de a lényeg legalábbis saját szemszögből nézve, hogy itt a többség nagy része a hiphop-on belül ugyanazt a stílust képviseli, nekik ez az elfogadható/befogadható és az etalon. Plusz lényegében ez egy több éve fenálló (baráti) kör. Aki nem ezt a felfogást/stílust képviseli (pl. mi) arról egyszerűen nem vesznek tudomást, lenézik, tisztelet annak a pár kivételnek. Többen jóideje nem aktívak már a helyiek közül mégis minden második itteni repp buliban fellépési lehetőséget kapnak, meghívják ilyen olyan válogatáslemezre, amivel nem is lenne baj, viszont a fiatal és tenni akaró mc-knek nem adnak kellő teret, lehetőséget az előrelépéshez és most nem feltétlen csak magunkról beszélek. Mi nem rég kezdtük tény és való, de úgy gondolom, hogy tartalmas, dallamos, és igényes zenéket csinálunk, ami simán üti az itteni szintet, mégsem változik semmit a helyzet. Mondták nem egyszer nekünk és a baráti körünkből is pár embernek, hogy "mért nem nyomattok valami oldschoolt?" Úgy gondolom, hogy ehhez nem is szükséges további kommentár. Én a megannyi oltás, fenyegetés ellenére sem bánom, hogy megírtuk ezt a zenét, mert végre valakik kinyitották a szájukat és elmondták a véleményüket ami "urambocsá" egy negatív vélemény, szólásszabadság van. Ezelőtt is tudta nem egy, nem két idevalósi "rap arc", hogy mi a véleményem az itteni helyzetről, akkor sokan helyeseltek is, miután meg kijött a zene kb. fordult a kocka. Számítottunk rá, hogy lesz visszhangja, de én már nem is kívánok többet ezzel a témával foglalkozni, részemről kireppeltem amit gondoltam, mindezt káromkodás és személyeskedés nélkül.
OLH : Büszkék vagytok arra, hogy káromkodás nélkül csináltatok egy Repp cd-t. Miért fontos ez nektek?
Winsz: Manapság ritka az olyan repplemez ami ugyan szókimondó, de nem tartalmaz káromkodást. A magyar nyelv túl szép ahhoz, hogy az ember ne használja ki a benne rejlő lehetőségeket, mindazonáltal nem feltétlen van jó hatással a hallgatókra, közönségre, de az mc megítélésére sem ha öncélúan halmozza a csúnya szavakat. Egy buli meghívásra, vagy akár teszem azt egy rádiós lejátszásra is nagyobb az esély ha az ember nem kezd minden második sort egy f*aszom-b*szom rímpárral. Noha azt azért még hozzáteszem, hogy 1-2 szólómban azért van, hogy elég lényegre törő vagyok és olyankor néha elcsattan nálam is egy kevés káromkodás. :D
Betkó: Minden szövegem káromkodásmentes! A való életben sem káromkodok szinte soha. A repperekről kialakult az a sztereotípia, hogy "hát igen azok csúnyán beszélnek, meg olyan rossz gyerekek..."- na ez ellen harcolok.
OLH : Elárultok valamit a legközelebbi Fairplay lemezről?
Winsz: 2013-ban valamikor. Nagylemez lesz, tehát bőven 10 track felett. Elképzelések vannak, most alakul a saját home stúdióm is ami reményein szerint már a FairPlay nagylemez felvételének fog otthont adni. Jelenleg viszont előtte mindketten a saját önálló szólólemezünkkel vagyunk elfoglalva.
Betkó: Az első lemezből sokat tanultunk. A második alkotás sokkal profibb lesz, és összetettebb. Közreműködők körét is próbáljuk bővíteni.
OLH :Készül mindkettőtök szóló lemeze is, mikorra várható, és mekkora terjedelmet fog lefedni az album?
Winsz: Én egy ideje tervezem és pár hete bele is kezdtem a saját szóló anyagomba ami nemes egyszerűséggel a "SLÁGER" címet kapta. Folyamatosan veszem fel a zenéket, fejbe próbálom kitalálni a lemez küllemét is, igényes lesz az biztos! 10 zene lesz rajta, szóval EP. Előreláthatólag decemberben fog napvilágot látni, előtte mindenféleképpen szeretnék hozzá forgatni egy minőségi promo videót is, szóval legyetek résen!
Betkó: BETKÓ VS BANGER TUNES: B-TERV EP. 100% Békés megyei lemez, melynek egyik célja, hogy itt népszerűsítsük picit a reppet. A Dél-Alföld eléggé kihalt, próbálunk egy jó kis albumot összehozni, hátha megmozdít majd pár embert. 6-7 számot fog tartalmazni, jövő év első felére saccolom. Videóklippel fog robbanni az tutifix! Közreműködő nem lesz rajta, minden instrumentált Banger Tunes barátom készít rá. Nyers, változatos, színes. Sokat gyakoroltam az elmúlt időkben, biztos vagyok benne sikerül olyat hozni, amire büszkék lehetnek majd a környékbeli srácok, lányok.
Orosháza-Gádoros, 2013!
OLH : Kikkel szerettek közreműködni? (MC, producer)
Betkó: Akik hasonló szövegvilágot, stílust képviselnek, mint én. Sok olyan srác van, aki jól reppel, ám mégsem készítenék vele közöst, mert témailag más világ. Illetve akiket személyesen ismerek, velük szívesebben csinálok közöst, mert ismerem és tudom, hogy amit a dalban elmond az hiteles is. Az eddigi legtutibb közreműködésem az a "FairPlay-Hidegzuhany km. Barhx, Flemm" - zene, amire tényleg nagyon büszke vagyok. Produceri közreműködés pedig Bandezan mester részéről volt, aki a Betkó-Borúra derű c. számból készített egy remixet. Jelenleg Day lemezén dolgozik, figyeljetek rá!
Winsz: Az Ill Company tagjaként az ott lévőkkel, hisz nem véletlenül vagyunk egy kiadó. Akikkel eddig közreműködtem mind azért volt mert tetszett a másik szövegvilága, stílusa, de a legfontosabb az, hogy mint ember szimpatikus legyen.Vannak tervbe közreműködések, felkérések, mindketten tudjuk, hogy hol tartunk, kivel lenne reális és kivel (még) nem.
OLH : Ki lenne az álom közreműködés, és kinek az alapja lenne az álom számotokra?
Winsz: Álom közreműködő hát... Én először még annak is örülnék ha végre az Ill-ből mindenkivel sikerülne összehozni egy közöst. :D Komolyabbra fordítva a szót. Akit talán reálisnak tartanék magamhoz képest, de még ezzel is egy picit várnék az mondjuk nálam egy Nativ, RauLilla, Know, Utcakultúra, BKP, Illegalvoice...stb. Producereket nézve már hellyel közzel megvalósult, a lemezemen is szerepelni fognak ismert, illetve kevésbé ismert, de nagyon is tehetséges emberek aminek nagyon örülök.
Betkó: Day, Steve Antal, Riddler, Phat, Fura Csé, T-kyd. Nálam jelenleg ők a favoritok. Producerek, nos Aza magyar mintás alapjai nagyon hasítanak, már nemzetközi szinten is. Talán Őt emelném ki. Meg kell hagyjam rengeteg tehetséges bítméker van itthon, úgyhogy ha meglátom, hogy bárki netes alapra bohóckodik, csúnyán nézek Rá! haha :D
OLH : Az Ill Company oszlopos tagjai vagytok, hogy áll a kiadó, készül valami nagy cucc velük?
Winsz: Így igaz. Jóideje készül már egy nagy közös zene, sajnos a magánéleti dolgok sokszor hátráltatják a közös munkát. A zenére visszatérve íródnak a verzék, többeknek már fel is van véve a sajátja, szóval mindenképp lehet számítani Ill Comp trackre. Jelenleg a Madafaktúra és mi is Betkóval a saját lemezünk készítjük, viszont ezeken is lesznek "Ill Comp fítek".
Betkó: Én kiléptem. Minden srácot bírok ott, és szeretem őket. Mindenkinek megvolt a saját gondja, baja, eddig nem sikerült közös zenét, lemezt készíteni.
OLH : Folyamatosan készül a Video blogotok, lesz ennek valami komolyabb jelentése, azon túl hogy jobban megismerhetnek titeket a hallgatók?
Betkó: A technika adott hozzá, így úgy gondoltuk miért is ne? Igen, az elsődleges cél, hogy közelebbről is megismerhessenek minket. Lesz folytatása! Mindkettőnket érdekel a filmezés, így szívesen alkotunk. A FAIRPLAY - VIDEO BLOG #1 eleje egy kis történettel indul, én ezt szeretném a továbbiakban erősíteni. Kisfilmeket, miniklippeket készíteni.
Winsz: Próbáltunk valami olyat kitalálni ami talán annyira nem megszokott így a magyar reppen belül, persze nem kizárt hogy valaki a múltban vagy jelenleg is készített/készít ilyen jellegű video naplókat, mint mi. A velünk kapcsolatos aktuális (zenei) információk, beszámolók, lényegében mondjuk ki: a saját népszerűsítésünk a cél általa. Próbáljuk mindezt önerőből színvonalasra alakítani, úgy gondolom eddig sikerült is és lesz is még folytatás!
OLH :Még egy utolsó, buli téren mit gondoltok? Viszonylag rendszeresen van fellépésetek, milyen a magyar közönség?
Winsz: Hálistennek héba-hóba, de mindig akad valami kisebb-nagyobb fellépés, örölünk is nagyon neki. Igyekszünk mindig odatenni a zenéket, egyre kevesebb hibaszázalékkal hozzuk le a bulit, egyre inkább csiszolódunk, elégedett vagyok magunkkal. Vannak jó és kevésbé jó bulik. Ha túl kevesen vannak az egyértelműen nem egy felemelő dolog, persze akkor is a maximumot kell nyújtani nincs mese. Eddig akárhol voltunk minden zene után rendesen megtapsoltak bennünket, lehet ezen más gúnyolódva vigyorog, de én már ennek is tudok örülni. Helyi szinten lehetnének változatosabb bulik a fellépőket tekintve, viszont anyagi szempontból nem mernek vagy akarnak újítani, hanem ragaszkodnak a már többször bevált nevekhez, és az itteni "szellemhez" passzoló csapatokat, mc-ket hívnak.
Betkó: Egyre több a buli és javul a helyzet. Sok fellépésünkön már a mikrofon is szól. ahah :D
OLH :Kinek menjen a pacsi?
Betkó: A családomnak! Ők a legfontosabbak. A barátaimnak, Winsz, Banger Tunes hála, és köszönet! Köszönöm mindenkinek, aki eddig támogatott, hallgatott! Nem utolsó sorban pedig, Nektek, akik egy mégszebb magyar hiphop életért dolgoznak!
Köszönöm az interjút, minden jót Nektek!
Winsz: Az Ill Company összes tagjának, Betkónak illetve akikkel oda-vissza jóban vagyok! Barátnőmnek, hugomnak is pacsi, puszi, illetve nektek az interjúért!
OLH : Köszönöm az interjút Winsz és Betkó, további sikereket kívánok!
Fairplay elérhetőségek elérhetőségek:
http://www.facebook.com/FairPlayKru
http://www.facebook.com/betkoofficial
http://www.facebook.com/winsz88
http://www.fairplayrap.com